
Aktuális
Kigyulladt buszt és utasait mentették kéményseprőink
Október 1., csütörtök átlagosan zajlott a FŐKÉTÜSZ Észak-Budai Régiójának kéményseprői számára, végezték az előre betervezett kéményellenőrzéseket az I. kerület Hattyú utca-Csalogány utca környékén egész addig, míg kollégáink figyelmesek lettek arra, hogy az ott közlekedő 39-es busz közvetlenül a benzinkút mellett lángra lobban. Kéményseprőink nem hezitáltak rögtön megkezdték az utasok mentését, illetve a busz oltását, valamint értesítették a tűzoltókat. Kiérkezésükig 11 tűzoltókészülékkel, melyek egy részét a buszról hozták le, egy részét pedig a közvetlen közelben található benzinkútról hozták folytatták az oltást, melyet végül a kiérkező tűzoltók fejeztek be. Személyi sérülés szerencsére nem történt.
"Végtelenül jó érzés volt, hogy pillanatok alatt tudtunk mérlegelni, és ezzel emberéleteket menthettünk, továbbá azzal, hogy sikerült időt nyerni a tűzoltók kiérkezéséig, megakadályoztunk egy esetleges tragédiát!" - számolt be a történtekről Baksa Marcell, az oltásban aktívan résztvevő mesterkörzet-vezetőnk.
Kollégáink mindezek után, folytatták napi munkájukat. Segítségüket és lélekjelenlétüket ezúton is köszönjük!
Akár 20%-os földgáz-megtakarítás is elérhető a BKM szakdivíziójának új szolgáltatásával
A FŐKÉTÜSZ bővítette szolgáltatási körét a megrendelt kéményellenőrzést kiegészítő ingyenes hatásfokméréssel.
Tájékoztatás szolgáltatóváltozással kapcsolatban!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a társasházi, lakószövetkezeti ingatlanokban, illetve kizárólag magánszemély tulajdonában lévő és gazdálkodó szervezet székhelyeként, fióktelepeként vagy telephelyeként be nem jegyzett ingatlanokban a kéményseprőipari tevékenységet 2021. május 1-től a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (továbbiakban: BM OKF GEK) Kéményseprőipari igazgatóhelyettesi szervezetének munkatársai végzik a Főváros területén. A 2021 május 1-től a Budapesti Közművek keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FŐKÉTÜSZ Kéményseprőipari Divízió ezen időpontot követően országosan, kizárólag a gazdálkodó szervezetek számára végez kéményseprést. Ezen ingatlanok ellenőrzését kéményseprő kollégáink továbbra is kötelező megrendelés alapján végzik. Kéményseprőinknek frissen kalibrált, újonnan beszerzett Testo füstgázelemző készülékek állnak rendelkezésére, így megrendelőinknek a legmagasabb szakmai színvonalat tudjuk nyújtani.
Személyes félfogadás változása
A FŐKÉTÜSZ Nonprofit Kft. költözése, illetve a kéményseprő-ipari szervnek történő feladatátadás miatt Társaságunk utolsó személyes félfogadási napja 2021. április 26.
Április 12-től változik a rendelések feldolgozása
A FŐKÉTÜSZ Nonprofit Kft. 2021. május 1-jével átadja eddigi közszolgáltatási feladatait a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő-ipari feladatokat ellátó szervének. Ennek következtében április 12-től változik a megrendelések feldolgozási rendje.
Újraindul a félfogadás a személyes ügyfélszolgálaton
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a FŐKÉTÜSZ Nonprofit Kft. a hatályos járványügyi rendelkezésekkel összhangban április 12. napjától ismét megnyitja személyes ügyfélszolgálati irodáját. A félfogadási idő a korlátozások előtti, normál működés szerint alakul hétfőtől.
Átmenetileg szünetel a személyes ügyfélfogadás
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy munkatársaink és ügyfeleink egészségének védelme érdekében, összhangban a 104/2021. (III.5) Korm. rendeletben foglaltakkal, személyes ügyfélszolgálati irodánk ideiglenesen továbbra is zárva tart, műszaki ügyfélszolgálatunk pedig rövidített félfogadással működik. A beütemezett kéményellenőrzések elvégzését a kormányrendelet nem érinti.
Ideiglenes változik a személyes ügyfélfogadás rendje
A vírushelyzet romlása miatt 2021. március 1-15. között átmenetelig szünetel a személyes panaszügyfélszolgálat, és a műszaki ügyfélszolgálat is csökkentett félfogadási idővel tart nyitva ebben a két hétben.
Áramszünet miatt változik a félfogadási idő
2021. február 11-én áramszünet miatt a FŐKÉTÜSZ Nonprofit Kft. személyes ügyfélszolgálati irodája csak 7.00-10.00 óra között lesz nyitva.
Ünnepi félfogadási rend
A vírushelyzetre való tekintettel Társaságunk december 28-31. között telefonon 7.00-13.00 óra között, míg személyesen reggel 7.00-10.00 óra között fogadja az ügyfeleket.
245.000 fővárosi lakás kéménye került ellenőrzésre a fűtési szezon kezdetéig
A FŐKÉTÜSZ Kft. a vírus miatti leállás ellenére a fűtési szezon kezdetéig leellenőrizte a 2020-ra betervezett lakások 75%-át. Családi házak esetében az ellenőrzést megrendelés alapján végzik a kéményseprők.
Kigyulladt buszt és utasait mentették kéményseprőink
A kéményellenőrzés élet- és vagyonvédelmi szolgáltatás, amit október 1-jén munkatársaink ingatlanon kívül is gyakoroltak: a kigyulladt 39-es busz oltását és az utasok mentését végezték a tűzoltók kiérkezéséig.
Hőségben nő a szén-monoxid visszaáramlás veszélye
A kánikulai időjárás jelentősen növeli a szén-monoxid mérgezés kockázatát. Az elmúlt napok balesetei ismét ráirányítják a figyelmet az óvintézkedések fontosságára a nyári időszakban is.
Július 1-jén újra elindulnak a fővárosi kéményellenőrzések
A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet elmúltával a FŐKÉTÜSZ Kft. július 1-jével ismét megkezdi az előzetesen meghirdetett (ún. sormunka jellegű) kéményellenőrzése-ket Budapesten. A fővárosi kéményseprők a szükséges értesítések kihelyezését már megkezdték.
Rászorulóknak segítenek a fővárosi kéményseprők
A kéményellenőrzések veszélyhelyzet miatti szüneteltetése alatt a fővárosi kéményseprők a rászorulók ellátásában vesznek részt. Március vége óta több, mint 4000 háztartásnak vittek élelmiszert és gyógyszert.
Keddtől szünetelnek a fővárosi sormunka jellegű kéményellenőrzések
Az állampolgárok védelme érdekében a koronavírus fertőzések miatt a FŐKÉTÜSZ Kft. március 17-től átmenetileg szünetelteti az előzetesen meghirdetett (ún. sormunka jellegű) kéményellenőrzéseket Budapesten. A fővárosi kéményseprők a járvány ideje alatt a szociális ellátásba segítenek be.
TEDD MEG MAGADÉRT! – Közösségi virágültetés a Margitszigeten
A FŐKERT Nonprofit Zrt. ismét megrendezi a „Tedd Meg MAgadért!” nagyszabású, családi önkéntes virágültető napját 2019. május 25-én, szombaton, délelőtt 10:00 órától 18:00 óráig, a Margitszigeten.
Változik a nyilatkozatok kiadási rendje
2019. április 1-jétől az elkészült kéményseprő-ipari nyilatkozatokat csak a szolgáltatás ellenértékét tartalmazó számla teljesítését követően adja ki a FŐKÉTÜSZ Kft.
Tilos kéményseprő engedély nélkül használni az égéstermék-elvezetőt
A kéményseprő-ipari nyilatkozat nélkül használt égéstermék-elvezetők azon túl, hogy életveszélyesek, felvethetik mind a tulajdonos, mind a kivitelező jogi felelősségét egy baleset vagy tragédia esetén.
Nem mindenkinek ingyenes és önkéntes a kéményellenőrzés
Az elmúlt két évben több alkalommal is változtak a kéményseprő-ipari jogszabályok. Bizonyos ingatlantípusok és bizonyos ügyfelek számára ingyenessé, illetve önkéntessé vált a kéményellenőrzés, míg más esetekben fizetős és kötelező maradt.
Idén eddig háromszázezer ingatlant ellenőriztek a fővárosi kéményseprők
Budapesten 2018-ban is az országos átlag feletti a sikeres kéményellenőrzések aránya: tízből kilenc lakásban eredményesen végezték el az ellenőrzést a kéményseprők. A fővárosi kéményállomány töredékénél kellett közvetlen életveszélyt megállapítani, ugyanakkor közel 30.000 kémény felújításra, átalakításra szorul.
Kéményseprős gyerekprogramok az Andrássy úton
2018. szeptember 15-16. hétvégén is az Andrássy út ad otthont az idei Autómentes Nap rendezvényeinek, ahol Simon a kéményseprő is várja az érdeklődőket.
Tedd meg MAgadért! – Környezettudatok családi-és sportnap a Margitszigeten
A FŐKERT Nonprofit Zrt., Budapest Főváros Önkormányzata Sportosztályával karöltve rendezi meg ismét a „Tedd Meg Magadért!” nagyszabású, ingyenes, környezettudatos családi- és sportnapját 2018. június 2-án, szombaton, délelőtt 10 órától este 22 óráig, a Margitszigeten. Várunk mindenkit!
A fővárosban továbbra is biztosított a kémények rendszeres ellenőrzése
A fővárosi családi ház tulajdonosok 91%-a 2018-tól is igénybe kívánja venni a rendszeres kéményellenőrzést családja és ingatlana biztonsága érdekében. A társasházak és lakásszövetkezetek kötelező kéményellenőrzésével továbbra is biztosított a fővárosi kémények rendszeres és szakszerű kontrollja.
Kéményseprőink kívántak sok szerencsét a köztársasági elnöknek
A FŐKÉTÜSZ kéményseprői kívántak szerencsét és sikeres új évet Áder János köztársasági elnöknek és rajta keresztül minden honfitársunknak.
A Főváros továbbra is ellenzi a kötelező kéményellenőrzés eltörlését
Mind a Főváros, mind a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. üdvözli Áder János köztársasági elnök döntését, mellyel megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a módosított kéményseprő-ipari törvényt.
A Fővárosban a leghatékonyabb a kéményellenőrzés
Budapesten 2017-ben is minden tervezett kéményellenőrzés elvégzésre kerül. Idén a fővárosi kéményseprők 1.200 esetben tártak fel életveszélyes helyzetet. A kötelező kéményellenőrzés megszüntetése jelentősen csökkentené a jelenlegi biztonsági szintet.
A Főváros elutasítja a kémények biztonsági szintjének csökkentését
Az országgyűléshez benyújtott törvénymódosítás megszüntetné a kötelező kéményel-lenőrzést a családi házak esetében. A tervezett változtatás családok százezreitől veszi el az eddig járó, kérés nélküli kéményellenőrzést.
Kéményseprős gyerekprogramok az Andrássy úton
2017. szeptember 16-17. hétvégén is az Andrássy út ad otthont az idei Autómentes Nap rendezvényeinek, ahol Simon a kéményseprő is várja az érdeklődőket.