III. Felhívás

a nemzetközi részvételű

VII. Országos kéménykonferencia

előadóihoz, kiállítóihoz, résztvevőihez

 

A Kéményjobbítók Országos Szövetsége (KÉOSZ), az Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület (EMKÉSZ), a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata és a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara közösen rendezi meg a VII. Országos Kéménykonferenciát. A konferenciát támogatja a Magyar Építész Kamara. A konferenciát támogatja és a Szervező Bizottságba tagot delegált a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete (MKOI) és a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége (MOKÉSZ).

Az immár csaknem másfél évtizedes múltra visszatekintő konferenciasorozat helyszíne hagyományosan Kecskemét, időpontja 2012. március 22-23. (csütörtök - péntek).

A rendezvény egyik központi gondolata a felelősségi mátrix megjelenítése az égéstermék-elvezető berendezés tervezése, kivitelezése, vizsgálata és üzemeltetése területén. Ismét lehetőség nyílik az építészek és épületgépészek közös gondolkodására, a kéményes szakterületen dolgozó kollégák személyes találkozására és eszmecseréjére.

A szakma összefogott a konferencia sikere érdekében, ezt mutatja, hogy valamennyi kéményseprőipari szakmai szervezet képviseltette magát a Szervező Bizottságban. A bizottsági tagok javaslata alapján a konferenciára széles tématerületen várjuk előadók jelentkezését, valamint egyes érdekes témák kifejtésére meghívunk előadókat. A konferencia előzetes programját a Szervező Bizottság a következők szerint határozta meg:

Csütörtök délelőtt a megnyitók, és köszöntők után kerül sor a Meszléry-Díj átadására, majd ezt követően terveink szerint az égéstermék-elvezető berendezésekre vonatkozó építésrendészeti, építészeti és tűzvédelmi vonatkozásokról és a szabvány, illetve előírás-környezetről hallhatnak előadást a résztvevők, meghívott előadóktól.

Csütörtök délutánra nagyon tartalmas és a részletekbe menő előadásokat tervezünk, amelyek egyik alapvető témája a felelősségi mátrix megjelenése lesz az égéstermék-elvezetés területén. Emellett olyan nagyon fontos kérdésekkel is foglalkoznak meghívott előadóink, mint a gyűjtőkémények felújításának kérdése, konkrét tapasztalatok bemutatásával, a légellátás kialakításának és méretezésének kérdései, a kéménytechnikában alkalmazható mérési módszerek és mérőeszközök, megvalósult égéstermék-elvezető berendezések kivitelezési és üzemeltetési tapasztalatai, a kémény a gázszolgáltató szemszögéből. Terveink szerint előadót hívunk meg az iparosított épületek szellőzőinek tisztításával kapcsolatos kérdések elemzésére is.

A péntek délelőtti ülés fő témája a szilárd tüzelés égéstermékének elvezetése lesz. Itt előadást tervezünk a minősítési, a tisztítási és a méretezési kérdések tárgyalására, valamint a szilárd tüzelés környezetre gyakorolt hatásának elemzésére, továbbá a cserépkályhák és kandallók égéstermék-elvezetésének kérdéséről is.

A konferenciát ezúttal is kiállítás kíséri, ahol a látogatók a korszerű kialakításokkal, kivitelezési, tisztítási és vizsgálati módszerekkel ismerkedhetnek meg.

Elképzelésünk szerint a konferencián elhangzó előadások és a bemutatók jól szolgálják a kéményseprők és a mérnökök ismereteinek gyarapítását, ezért továbbképzési pontok odaítélését kezdeményezzük a rendezvényt támogató kamaráknál. Az előadások anyagát kiadványban adjuk közre, amelyet széles körben terjesztünk, nemcsak a szakmai szervezetek tagjai körében, hanem az önkormányzatok, a lakosság és az oktatási intézmények tájékoztatására is.

A konferenciára szeretettel várjuk előadók, kiállítók és minden érdeklődő jelentkezését. A felsorolt témákhoz illeszkedve, de attól eltérő más, a szakma számára fontos más témákban is előadók jelentkezését várjuk. Kérjük jövendő előadóinkat, hogy jelentkezésüket és egyúttal előadásuk címét, valamint a téma egyoldalas összefoglalóját 2012. január 22-ig küldjék meg az alábbi címek valamelyikére:

info@kemenyjobbitok.hu vagy

barna@epgep.bme.hu.

Az előadások elfogadásáról február 10-ig visszajelzést küldünk.

További információk a KÉOSZ honlapján (www.kemenyjobbitok.hu) és az EMKÉSZ honlapján (www.kemenyszovetseg.hu) lesznek olvashatók, amelyeket folyamatosan frissítünk.

 

A szervezők nevében

 

 

                                   Dr. Barna Lajos                                                 Jakus István

                 A Szervező Bizottság elnöke, KÉOSZ                   a Szervező Bizottság tagja

                              barna@epgep.bme.hu                                     hoerzet@t-online.hu